A második meghatározó esemény az életemben a Rendíthetetlen királlyá koronázása előtt 88 nappal történt. Mint már mondtam a nyolcas szám kiemelt fontosságú az életemben és megjelenése mindig valamilyen jelenős eseményt kísér. Akkoriban még a Rókafogó volt a királyunk. A későbbi Rendíthetetlen a császár legsikeresebb kapitánya volt és még a családja adta néven, Alkabir Hagakoként emlegették, de katonái már ellátták nevét a rendíthetetlen jelzővel. Tengeri csatákat vívott a nyugati partok mentén ránk törő kalózokkal szemben, és legendás győzelmeket aratott az Búcsútornyoknál, a szikák feltörő ujjai között nehezen hajózható vizeken is.
Szüksége is volt minden sikerre, hogy elhalgattassa az idegenektől félő tömegek gúnyos csúfolódásait, akik vegyes, arabbal higított vére miatt elterjesztették róla, hogy vért iszik és hogy a Hold szeretője. A valóságban egy elhivatott ambíciózus férfiú, akinek apja Kawano tartomány második embere volt, anyja pedig az apja negyedik ágyasául hozatott arab hercegnő volt. Mélyen vallásos ember lett felnőtt korára, ami azt eredményezte, hogy belső tartásban és bölcsességben állt ki bármilyen megméretetés elé.

Egyetlen találkozásunkra királyá koronázása előtt, Mudzsmajo teaházában került sor, Mudzsmajo Ake ötvenedik születésnapján. A sok vendég lassan hömpölygött a város legnagyobb magán kertjéban. Én fekte-zöld-ezüst kimonóban ültem egy hatalmas bonsai melletti ülőpárnán, mint valami különleges szobor. Alkabir Hagako sok vendéggel váltott szót így nem volt semmi különös abban, hogy hozzám is odahajolt. Bájosan félrefordítottam a fejem, ő pedig a teste takarásában felvillantotta legyezője szárát, melyen egy fa jele virított.
"sárga fenyő"
A sárga fenyő a kerti csobogó mellett állt.
Felpillantottam rá ő pedig annyit mondott, hogy most. Nem ismertem személyesen, de annak híre ment, hogy bár négy ágyasa neki is van, nem látogatja őket. Meggyőződésem volt tehát, hogy férfiakban inkább leli örömét, ezért mégjobban meglepett félrehívása. Bevallom végtelen büszkeséggel töltött el, hogy egy nőkkel nem élő ilyen jelentős férfiú éppen nekem nem tud ellenállni. Azt gondoltam időpontot fog kérni tőlem ilyen szemérmes módon. Tévedtem.
Mire hátra jutottam a sárga fenyő alá ő már ott volt, a vendégek szeme elől takarásban.
-Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával és idejével úrnőm.
-Személye mélységet kelt, nem holmi felszínes ifjú.
-Önről azt tuni, hogy a szavak mestere, aki azon kevesek egyike, kit az istenek nem csak külső szépséggel, de belső ragyogással is megáldottak. Kérem játszon velem egy parti got.
Legyezőm arcom alsó fele elé emeltem, mintha mosolyognék.
-Milyen direkt ma éjjel, Hagako úr.
-Jól játszik, úrnőm?
-Ismerem a go szabályait, ahogy remélem ön is ismeri a Juhar szirti házakét. - elvettem arcom elől a legyezőt és engedtem megcsillanni mosolyom.
-Úgy hallottam szabadabb a szabadnál, és a szabályok, mint kis kerítések terelik csak lépteit. Hasonlóan az én lépéseimhez, az önét is a szív és az ész kézfogója határozza meg, nem ember alkotta szabályok.
-Ha ön úgy látja, uram. - sütöttem le a szemem. - Bár nem tudom, mire gondol, hiszen igyekszem a leg engedelmesebb, szelídebb társasága lenni jelen percekben is.
-Tudomásom van róla, hogy az a férfi aki az egytlen éjszakája jogán hetente meglátogatja becstelenül bánik önnel.
Belém nyilalt a félelem. Senkinek, soha nem említettem, nem panaszkodtam és le sem írtam, hogy Honuki Katarako milyen válogatott módon gyötörte meg a testem, gondosan ügyelve, hogy látható vagy el nem fedhető nyoma ne maradjon. Nem tudhatott kínjaimról senki.
-Kérem segítsen, hogy pontot tehessünk ennek a sajnálatos kapcsolatnak a végére.
Arcom nagyrészét legyezőm takarásába vontam és elfordultam tőle.
-Nem árthatok annak, aki ennyit áldozott rám. Hálátlan, érdemtelen lenne.
-Csak feleljen egy pillantással. A Hajnalcsillag lebukik a Hold után, melyet követ. Ami minden nap köszönti őket állandóságával az a hegyi tó, a rendíthetetlen magasság.
Visszafordultam felé, hogy a szemébe nézhesek. Azok a tágmetszésű idegen szemek nyugodt tóként állták fürkészésemet, olyan békével és stabilitással amit addig csak Teiko harcos szerzetesének szemébe nézve láttam. Az a férfi birtokolta a szívem, így ennek is engedtem ugyanazon okból.
Apró fejmozdulattal jeleztem neki, hogy felteheti azt az egy kérdését.
-Van e Matomo Nai nevü embere Honukinak?
Hogyne volna, gondoltam, másról sem beszél, mint arról, hogy Matamo várhat. Illetve mióta Hagako lett a parancsnok és siekrekete arat arra panaszkodik, hogy Matamo egyre drágul és nem is váltja be a hozzá fűzött reményeit, tehát várhat.
-Kereskedő. - mondtam. - Négy hajója biztosan van.
-Van közük egymáshoz?
-Honuki minden héten fizet neki valamiért, azokon a reggeleken, amin tőlem távozik, az utóbbi hetekben elégedetlen vele. - Amikor kimondtam már mindegy volt. Felfénylett bennem az összefüggés, mint egy ezüstszál. Összekötötte az eseményeket és a szereplőket, a pletykákat és a tényeket. Honuki felesége birtokai a Búcsútornyok partvidékére esik. A tornyok maguk a Jáde szerzetesek fenhatósága alá tartozik, de az ő számuk nagyon megcsappant az elmúlt években. Honuki bányái a Nokaiko tó feletti hegyekben vannak, és a szóbeszéd szerint sokkal többen élnek ott, mint amennyi embert azok a sovány földek eltartanak. A császár parancsa ésszerű, a kalózok elleni harchoz a környező tartományokból kell sereget szedni. A Nokaiko tó térségéből folyamatosan érkeznek a partvidékre az önkéntesek. Honuki fizeti a kalózokat, hogy megoldja velük a túlnépesedését.
Hagakó úr mélyen meghajolt és felemelkedése iránti kérésemig úgy is maradt. Távozott és hosszú évekig nem láttam, de az ígéretét betartotta.
Honukit pár napra rá letartóztatták árulás vádjával és el is ítélték. A család földjeit, beleértve a Nokaiko tó térségét a visszadta eredeti tulajdonosának, a két emberöltővel korábban csellel kisemmizett Narjuo család lseszármazottainak, Memainak és Tokikonak. Megszabadultam hát gyötrő személyétől. Újra szabadon választhattam meg az ügyfeleimet és várhattam negyedévente az én borostyán szépségű harcos papomat, hogy megörvendeztessen tetste és szelleme firességével.

A királlyá koronázása utáni héten a csillag követte a holdat. Ezüstcsillag úrnő a Rókafogó udvartartásaként keletre utazott, hogy a császár által a Rókafogónak ajándékozott szigeten éljenek életük végéig. Az úrnőmet nem fűzték sem érzelmi sem anyagi érdekek a Rókafogóhoz, a találgatások szerint ágyasháza irányítására rendelték oda. Az új király, akit Rendíthetetlen névek emeltek azzá nekem adományozta a Smaragd tó úrnő nevet, utalva egyetlen találkozásunkkor viselt ruhámra és a hegyi tóra, mely követi tekintetével a csillagok és a hold örök kergetőzését, valamint az úrnő nélkül maradt gésa házat is. Még be sem töltöttem a huszonötödik évem és máris matrónája lettem az intézménynek ami nevelt.

Mint ígértem, beszámolok életem két jelentős fordulatáról. Az első időben messze, a gyerekkorom utolsó napjára esett, de élesen él ma is bennem. Az az utolsó napos őszi délután, amit a kertünk szélén fodrozódó tó mellett töltöttem a békák és a szitakötők megfigyelésével végtelennek tetszett. Juo, anyám szolgálója hívott be a házba nem sokkal vacsora előtt. Bár a fejem tele volt a tó eseményeivel, az ebihalak vízalatti röptével, amit felváltottak a vizipókok kiszámíthatatan sprintjei, a házban feszülő mozdulatlanságot észrevettem. Az utolsó szitakötők kecses lebegése a levegőben és a tó nedves szaga egy pillanat alatt eloszlott a belső helységben. Anyám, apám, bátyám és öcsém is ott ültek a vacsorához előkészített, de ételeket még nem tartó asztal körül. Juo kiment és maga után hagyta a csendet, a legrosszabb fajta csendet amit ismertem. A lezárt, meghozott döntés utáni csendet. Az eldöntetett ítélet utáni csendet.
Apám szája csak egy kemény ránc volt vonásai között, a bátyám dacos és kissé unott, anyám tartása megadó, vállai ejtve, szeme nedves.
Leültem a helyemre. Juo felszolgálta a vacsorát. Anyám alig evett. Én belemerevedtem a csendbe. Végül apám törte meg a hallgatást.
-Akaratom ez. Holnap napkeltekor elutaztok. Akako északra megy a Daru kolostorba és szerzetesnek áll.
A bátyám megrezzent, a szeme apám arcára villant, majd a saját tálján pihent meg. Apám tovább beszélt erős, szenvtelen hangon. Anyám keze finoman reszketett kimonója lágy anyaga alatt.
-Kaiko nyugatra utazik, Szanamoba és Gyémántcsillag úrnő házában fog élni, akként ahogy azt az úrnő meghatározza.
Anyám lehúnyta a szemét. A bátyán szája résnyira nyílt és úgy beszélt, mint ki már mindent elvesztett.
-Kaiko nem vétett, apám, őt ne büntesd miattam.
Apám hireten emelte a kezét maga és Akako közé, de arccal nem fordult felé.
-Akaratom ez. - Többet nem szólt. Juo lebontotta az asztalt és kivitte Aromit megfürdetni. Anyám kikisért a kerti pavilonba, de menet közben hallottam amint a bátyám újra nekifeszül apánk akaratának, és úgy hullik le róla, mint falnak sodródó fecske a szeles Szanamó kilencvenkilenc sziklája egyikén. Szanamo varázslatos ígéret volt addig gyermeki lelkemben. Arról álmodoztam, hogy ott élek egy selyemkereskedő feleségeként.
A pavilonban anyám reszketeg kezeiven megsimította az arcom.
-A bátyád szörnyű könnyelmű volt. Nagy adósságba keveredett, melyet nem tudunk megfizetni. Az akinek tartozik volt oly kegyes és megengedte, hogy természetben fizessük ki a bátyád tartozását, de hiába a jó termés idén, neki nem kell.
Nem voltam ahhoz szokva, hogy megindokolják előttem a döntéseiket. Figyeltem anyám szavait és kerestem a jelentésüket a szavak mögött. Mivel keveredett Akako tartozásba? Mit tett aminek megfizetése ilyen drága? Hogy találkozhatott egy szanamói úrnővel és miért?
-Amit kért nem adhattuk oda, ezért meggyőztem apádat, hogy keressen más megoldást. Amit talált az mégoly fájó, de mivel megakadályoztam az eredeti alkut, a másodiknak már nem gördíthetek követ az útjába.
Álltam előtte és nem értettem a szavak mögötti zürzavarból semmit. A tó kedvesen csacsogott mellettünk, de ezúttal nem nyugtatott meg.
-Mit tett?
-Sanamoban új kapcsolatokat keresett egy drága dominó házban. Az új üzlettársaival ellátogatott a Gyémántcsillag úrnő vezette gésaházba.
Elkerekedtek a szemeim. Hogy az én szeretett bátyám, aki ugyan nagyravágyó és kissé néha nagyképű is, de hogy egy gésaházban adósodjon el... Hogy lehetséges ez? Amint feltettem magamban a kérdést tudtam a választ. Nem kell felnőttnek lenni, elég ismerni a történet szereplőit, hogy lássuk. Akako szerette magát többnek mutatni mindig, mint ami. Eljátszhatta a gazdag arany ifjút, nem kérdezve árat, és nem sejtve, hogy apánk nem fogja kifizetni, még akkor sem, ha új kapcsolatokat keresve tért be remélt üzlettársai oldalán.
-Mit kell tennem?
-Szót fogadni az úrnőnek minden körülmények között. Ha elégedett veled felemel és gésa lehetsz. Ha elégedetlen veled cseléd maradsz örökre.
Hátratántorodtam.
-Engem adtok az ő adósságáért?
-Igen. Ez apád akarata.
-Belőle szerzetes lesz A Darru kolostorban, szegénységi fogadalommal és nagyon szigorú regulával, de végső soron szabad ember aki tanulhat és utazhat és élhetm, még ha családot nem is alapíthat... én pedig...
Elsírtam magam némán, reszketve, megadóan.
-Ő nem bírná ki. - suttogta anyám. - Ő belehalna az első héten.
-Ő? Mibe halna bele? A padló mosásba? Ó anyám bocsáss meg, de én nem vétettem. - belekapaszkodtam a karjába. - Miért én bünhődök az ő könnyelműségéért?
-Őt kérte... az úrnő. Fürdőházat kíván nyitni és oda fiúk kellenek. Meggyőztem apádat, hogy Akako alkalmatlan erre, képtelen lenne egy ilyen életre és eldobná magától. Belegyezett. Vacsoráig azt hittem a lovászfiút, az amúgy is könnyen felkínálkozó Houmit küldi el neki, de tévedtem. Nem csapja be az úrnőt, még az én kedvemért sem.
Elbocsájtott.
Emlékszem arra az éjszakára, ahogy róttam a köröket a szobámba és sírtam. Minden könnyem elsírtam hosszú évekre előre. Reggelre halottak voltak bennem, árva voltam a szívemben és magam is kész a halálra.
Mire végeztem a magányosan elfogyasztott a reggelivel Juo összepakolt két utazóládát, melyek a verandán álltak egymástól hat lépés távolságban. Egyformák voltak. A szekerek a kapu alatt vártak. Juo szipogott. A bátyám mikor kijött a házból nem nézett rám. Határozott léptekkel odamasírozott az egyik szekérhez, de a kocsis meghajolt és tudatta vele, hogy a másik szekér viszi őt. Akako dühösen fújt egyet. Akkor láttam mennyire meg van sértődve, mennyire méltatlannak találja ezt a büntetést. Megvártam míg a szekere legördül a domboldalon és elrejtik szemem elől a fák. Juo akkor meghajolt, hogy jelezze elodázhatatlan indulásom.

Ezüstcsillag úrnő klasszikus módon vezette a házát. Öt leányt tartott amelyek közül kettő dolgozott férfiakkal, kettő tanuló volt akik a két dolgozót segyítették és besegítettek a házimunkába, az ötödik cselédként dolgozott. Ez utübbi, az ötödik lettem én is. Az úrnő nem mulasztotta érzékeltetni velem, hogy fiúra lenne szüksége a fürdőházba és hogy messzemenőkig elégedetlen munkában gyakorlatlan kezeimmel. Időbe telt, míg megcsillogtathattam előtte olvasási és írási tudásomat és jó izlésemet. Természetesen úgy bánt velem, ahogy az várható volt, de mire nővé avatott a Hold, megszűnt bennem a múlt és csírát eresztett a jövő. Addigra beláttam, hogy kár neheztelnem a bátyámra és kár sóvárogni a szüleim után. Soha nem fogják betenni a lábukat még csak a városba sem. Szégyenük, melyet az én életem fog levenni a családról ott lebeg, mint egy fehér lepel felette. Eltökéltem, hogy ha már ez a mesterség jutott egyetlen lehetőségemül, jó leszek benn. A többi lány egymásnak alávágó mindennapi küzdelmeit a kétségbeesés és a reménytelenség fűtötte, mivel hozzám hasonlóan ők is adósságot megváltandó kerültek a házhoz. Az én tetteim mögött ambició volt. Úgy tekintettem a házban töltött minden percre, mint egy kemény iskolára. Tudtam, hogy húszéves koromig meg kell keresnem azt a pénzt amiből életem végéig meg kell élnem, mert amit aztán kaphatok már csak töredéke a húszéves korom alatti elérhető keresménynek. Mindent megfigyeltem és mindent megtanultam, nem sírtam és nem áskálódtam, az ellenem elkövetett aljasságokat elviseltem és ha kellett helyretettem a többieket, de nem tartottam haragot.
Egy idő után az úrnő engedett férfiakkal társalogni második leányként. Lassan bontakoztam ki, mint egy királylepke. Újabb és újabb szárnyakat nyitottam és a férfiak ámulata hétről hétre nőtt.
Hamarosan felbukkantak azoka a férfiak akik elsők szerettek volna lenni és elkezdődött a licitálás a legdrágább éjszakámra.

A királyunk akkoriban egy Rókafogó néven uralkodó egykori börtönparancsnok volt, akinek kegyeltjei gyakran élvezték társaságunkat. Köztük egy Honuki Katarako nevü flottaparancsnok is, akinek családja a hegyvidéken élt és arany és drágakő bányákat tudhatott magáénak. Hosszas licitálás után ő nyerte el az éjszakámat 80.000 konért ami nem az előkelő, negyedik legmagasabb ár volt a város történetében. Itt jelent meg ismét a nyolcas szám az életemben és ez volt az a pillanat amikor elkezdtem ügyelni a nyolcasokra.
Anyámnak nyolcadik terhessége voltam, de második megmaradt gyermeke és egyetlen leánya, nyolcévesen kerültem el otthonról, 8000 kon tartozás fejében, nyolcadik hónapban lettem nővé, és 80.000 konért kelt el az egyetlen éjszakám.
Maradtam az úrnő házában tovább elemve annak értékét, de immár saját költségvetésem volt és saját ügyfélkörrel rendelkeztem. Ha akartam volna magam mellé vehettem volna egy kislányt. Ellentétben velem, sok kislány maga vágyott ide, hogy kitörhessen a szegénységből. Én nem akartam senkit a nyakamba venni még, még ha a kellő képzés után évekig tarthatna is el egy jól kiválasztott leány.
Addigra az engem megelőző négy lányból kettő már nem élt. Az egyiket láz vitte el, a másik öngyilkos lett, mikor megértette, hogy szerelme, aki ügyfele is volt sosem fogja őt kiemelni a gésa státusból. A gésa gésa, kívül áll számos szabályon, és meg is fizet ezért a szabadságért. Én hamar megértettem és távol tudtam magam  tartani jó darabig a figyelmemet felkeltő ügyfelektől. Hosszan tartottam magam,végül mégis két ügyfél vitte felváltva a szívem. Az egyik egy szerzetes, a másik egy katona. De erről majd később szólok. 

Nem szükséges hogy pontosan megnevezzem az évet, hiszen mind, akik ebben a királyságban élünk emlékszünk arra a ragyogó tisztaegü tavaszra, ami a kivételesen hófehér ám a korábbi évekhez mérten enyhe tél után jött.
A Rendíthetetlen királysága azon a tavaszon lépett volna 18. évébe. Azon a tavaszon érkezett a házamba Daiji a jóshal, sok vidám percet szerezve vendégeinknek, és azon a tavaszon érett nővé Maiko is. Nyolcan laktunk a házamban, ami szám szerencsés volta ma is nagy szerepet játszik az életemben. Niko, Heino, Tsai és Maiko, a négy leány, akik utánam lépnek színre az élet templomának nagytermében, Nakai és az öreg Joku mama, akik ellátják a házkörüli teendőket és kedves testőröm és egyetlen valódi hallgatóságom Takei Ano, az északi vadász.
Gyémántcsillag úrnő után vezetem én, Smaragd Tó úrnő a Juhar-szirt legfelső házát, melynek hatalmas tetőteraszáról belátni az egész kikötővárost, a kereskedelmi hajók vitorláinak kusza útvesztőit és a Mennyei Ösvényt, a Kilencvenkilenc sziklaszirten végigfutó kanyargós, virágládákkal és lamionokkal díszített majd 2 km hosszú mólót is. A hegyoldal megszelidülő lankáin mint ragyogó, felkelő napfényben fördőző daru emelkedik a királyi palota, a kevertvérű, sokat próbált kiváló katona és hadvezér, a Rendíthetetlen - háta mögött suttogott gúnynevén a Holdkaparó - lakhelye. Uralkodása békés, gyümölcsöző, egy ambiciózus ember beérett alkotása. Szívünk nyugodt tó kimonója smaragdzöld-fekete-arany szárnyai, de gyermeke nem lévén utódja és így a királyság nyugodt gyarapodása várhatóan nem lesz egy emeberöltőnél hosszabb idejű. Ágyasházában két tucat leány él, hajnalcsillag szépségek, fehér husú buja leányok és szende hajzuhatagjuk mögé bújó szemérmes lilomok, de a Rendíthetetlen nem él ajándékaikkal. Szóbeszédek szerint alkalmassága e téren meglehetősen hiányos. Én a magam részéről kétlem, hogy ilyen nyugodt erő lehet e olyan férfiban akinek férfiassága nem kapja meg az őt megillető teret. A kielégítetlen férfimban a fehér sárkány felgyűlik. Míg ki minden nap kiengedi csepjével, abban a halál sárkánya nem ér fel a szívig, és nem uralja el a gondolatokat. Ezért teremtette az úr a férfi vesszejét a lába közé, hogy elég messze essen a fejétől.

A császárról kell még szót ejtsek, ki abban az évben már betöltötte a hatvanadik évét, és bár a tetterő és a nemzés vágya még munkált benne, a halál közeledte felébresztette a legnagyobb démont a szívében, és  megmérgezte minden napját. Félelmé heborúkba kergette a császárságot, majd eljött hozzánk, Szanamo városába, hogy elragadja seregei vezetésére szeretett királyunkat. Érkezésének híre jóval megelőzte gyaloghintóit, és azon az utolsó estén az egész városban szikrát bontott a feszültség.

Magasan járt már a Hold mikor a király követe bezörgetett. Miko és Heino éppen a selyemkereskedő céh három üzletvezetőjét szórakoztatta kedves dalaikkal, mikor elém vezették a király követét. A férfió nevét nem tudtam, de a szeme elárulta, hogy a király közeli embere lehet, mert a megrendültség és a szomorúság átszivárgott komoly vonásai között. Egy ládát tett elém, és tisztelettel megkért, hogy kövessem a palotába, nyomban.
Nem volt kérdés, hogy ezen az éjjel - bár soha korábban nem hivatott - valami különleges feladatot szán nekem. Felrémlett bennem az a közel tízévvel ezelőtti délután, amikor a lenyugvó nap fényében ültünk a tetőteraszon, szorosan egymás mellett, arccal a tengernek. A Nap hosszúra nyújtotta az árnyékainak, amik homályba borították a csészéket és azt az apró pergament melyen az életemet ismét gyökeresen megváltoztató megbízást adta nekem. Erről és az életem első és mindeddig legnagyobb sokkjáról a későbbiekben fogok beszámolni.

Smaragd-zöldbe-feketébe és aranyba öltöztem, a királyom színeibe, akinek a gazdagságom köszönhetem és akinek örökre adósa maradok, bármit is kér tőlem. Az iontéző nyomában lépkedve egyre mélyebbre hatoltunk a királyi palota hagymahéjas mélységeibe, míg elértünk egy belső kertet ahol hét fehér kimonós alaktól övezve vívott a Renttenthetlen gyönyörű mozdulatokkal egy hasonlóan kiváló képességű harcossal barátságos bemutatót. A csendet a fehér tölgy kardok meleg hangú csattanásai törték csak meg. Se nyögés, se lábak csusszanása nem hallattszott. A Hold leragyogott rájuk, nekem pedig elszorult a gyomrom a gyászruhás nemesek láttán. A küzdelem végeztével az intéző átkísért egy rejtett teraszra, ahol egymás mellé ültünk szeretett urammal, pont úgy, mint annak idején, és néztük az éjszakai óceánt a holdfényben. Ő szótlanabb volt és tekintve hogy nekem sem volt szükségem szavakra hosszan ültünk ebben a nyugalomban. Egy idő után nyugodt hangon tudatta velem a nekem szánt feladatot. Arra kért, hogy meséljek neki. Napkeltéig van időm erre, adjam meg a módját és repítsem távoli tájakra a szavaimmal.

Meglepett a kérése, hiszen történeteimet bármely kora eset meghallgathatta volna eddig is, csak egyetlen intésébe került volna. Mégsem tette. Összeszedtem minden történetet amit csak ismertem, népünk meséit, legendás történelmi alakokat és tetteiket és számba vettem a saját kitalációimat is. végül az egyik saját mesémnél maradtam, mely kedves hőseimről szól, és a Nyolc szigeten játszódik, melyen a Nyolc Királyság él. A történetemben a zigetek körben állnak és közöttük egy hatalmas örvény miatt nem lehet hajózni. Az egyik királyságból egy királyfi azonban tutajra száll és behajózik a közepére és leszáll az örvény aljára, megvív az ott fészkelő démonokkal és mivel felengedni már nem engedik, hát lefekszik a száraz tengerfenékre és hagyja, hogy a kialvó örvény helyére visszaömlő tenger elborítsa őt. Gyönyörködik a lenyugvó tengeren egymás felé induló hajókban, bár csak alulról, bemerült hasukat látja és boldog, mert megtette amit vállalt, aztán megfullad. A mese végén a királyfi magához tér a tutajon mert az istenek megjutalmazták hősiességéért egy új élettel.

Hosszan hallgatott a mese végeztével, aztán előállt a következő feladattal. Arra kért, hogy  halál verset írjak neki, kifejezetten a mai napra.
Egy gésa minden tudományának első lépcsője, hogy bármit hall, lát vagy tapasztal, azt közömbös nyugalommal tudja reakciómentesen fogadni. Ezen a ponton szükségem is volt erre a képességre, annyira belém sajdult az elvesztésének lehetősége. Nem voltunk egymás életének részei. Összekötött minket egy titok, és a kasztunk adta kapcsolat, még ha ő sosem tért be vendégként a házamba.
Bár szépségemen túl a művészetek közül a kalligráfia és a mesemondás terén voltam tehetséges, ehhez a feladathoz időt kellett nyernem. Tudta ő is, hogy ilyen hirtelen, ilyen körülmények között halál verset írni meglehetősen komoly feladat, ezért készséggel beszélgetett velem. Hangunk könnyed volt, sokkal közvetlenebb, mint ami elvárható, de éreztem oldódását és miután a Holdat is szóba hoztam és megnevettettem vele neki tudtam állni a versnek. Először őt, az arab-japán kevert vére miatt, és mert azt mondta hiányzik neki a sivatag a magam szemén át fogalmaztam meg. Tudtam hogy nem akarja a császárság más királyságainak népét ölni, mint a császár hadvezére, és ezért nem akar a császár követével a Tiltott Városba utazni, de nemet nem mondhat ezért rituális öngyilkosságot tervez elkövetni. Erről kellene a versnek szólnia, de én akkor még nem tudtam ezt szavakba önteni.

Mi nem vagyok nem
leszek. Csak Hold és Nap
ezüst és arany.

A kevert vére miatt kapta a Holdkaparó nevet, tekintve hogy rásütötték, hogy valamilyen vérlény, ki a Holdnak bűvöletében él, és ezért sem néz már hús vér nőre. Szívét és vesszejét a Hold, legfőbb anyánk birtokolja. Ő maga nevetve annyit mondott, hogy szereti a Holdat, mint valami megfejthetetlen magasztos szépséget, de pont ilyen megfejthetetlen idegen szépségnek találja a nőket is. Gyanítom férfiakkal szívesebben múlathatja idejét. Sajnálkozás nem ébredt bennem, mert ott mellette biztosan éreztem, hogy akármik keltenek is benne vágyat, a fehér sárkány messze lent fészkel benne, mérge nincs se a szíve se a feje közelében. Később beszélt a sivatagról és a vívódásáról a császári parancs ellen. Kifejtettem, hogy a női energia hiányzik innen, és ne higyje, hogy meghalhat ha még nem jött el az ideje. Isten lecsap rá, ha végzett, nem kell helyette eldöntenie, mikor van vége az életének. Nem értett egyet, de ez nem okozott feszültséget, hiszen ő a királyom, úgy van minden ahogy ő akarja. Végül megírtam két további haikut, de sem akkor sem most nem érzem méltónak az ő személyéhez őket.

Nem leszek hóhér,
mert minden élet becses.
Félelmed öl.

Életem tiéd,
de hóhérod nem leszek.
Az utam a fény.

Megköszönte őket és elbocsájtott. Hazaérve zokogtam. Már felkelt a Nap mikor kinyitottam a ládikát amit a küldönce hozott, mikor értem jött. Birtoklevél volt benne. Annak a kis szeles szirtnek és hozzá tartozó háznak a birtoklevele, amire évek óta gyűjtök, és ahova az 50. születésnapomon vissza kívánok vonulni, hogy a történeteknek és a kalligráfiának szenteljem a további életem. Nekem adományozta. Nekem adta, utolsó ajándékául.
Nem vagyok se a birtokra se ilyen szerető figyelmére méltó.

Délelőtt aludni akartam, hogy a lehető legkésőbb értesüljek a haláláról, de egy csaszári követ miatt felkeltettek. Rideg, már már udvariatlan hangnemben felszólítottak, hogy azonnal jelenjek meg a palotában. Ott 57 órát tartottak fogva, arról faggatva, hogy tudtam e a királyom árulási terveiről, valamint, hogy miről beszélgettünk oly sok órán át. Sikerült komolyan tartanom magam a hűségről szőtt gondolatmenethez, melyben kifejtettem, hogy hű alatvalóként nem keresem az uram parancsai mögött megbújó politikát. Nekem mesélnem kellett és megírni egy verset az uram adta témában. Hogy ez valóban az övé, vagy csak izgalmas játék, vagy éppen a csaszar elrendelte kivégzésre készül e, nem az én dolgom. A tiszt hitte is meg nem is.
Később elvittek, hogy megmosakodhassak, tiszta kimonót adtak rám és bekísértek egy fiatal nőhöz és egy idős dadushoz, akik egy keservesen síró csecsemőt vettek körül aggodalmas szeretetükkel. A fiatalabb nő könnyektől áztatott arccal kért, hogy altassam el a kisfiát, mert az már napok óta nem aludt a láztól. Bár gyermekem nincs, lázzal volt már dolgom, és azt biztosan tudtam, hogy álmatlanságot nem okoz. Szóvá is tettem ezt, azzal, hogy anyatejet kellene kapjon, elkerülendő a rossz táplálást. Az idősebb nő nek aztán elmondtam hogy érzésem szerint ez mérgezés. Miután megtudtam hogy a gyermek a császár egyetlen fia kétségem sem fért hozzá. Míg a gyermeket táplálta az anyja én a legjobb altató hangomon nyugodt, szép mesét dúdoltam neki és a gyermek hamarosan el is szenderedett. Amint a gyermek nem sírt értem őrök jöttek és visszakísértek a már jól ismert kihallgató szobába. Ájuldoztam a fáradtságtól.
Újabb órákkal később a tiszt ismét elém állt és ajánlatot tett. Azt mondta mivel megmentettem a császári trónörököst kérhetek valamit a császártól, azzal hazaküldött és megjelölte, hogy napnyugtáig adhatok választ.

Otthon aludtam egyet a tervemre majd visszatértem a palotába és szemrebbenés nélkül a Rettenthetetlent kértem, a személyét. A tiszt gúnyosan mosolygott lojalitásomon. Visszaállítani királyi helyére?- kérdezte gúnyolódva. Ekkor megijedtem, hogy ha túl nagyot kérek nem kapok esetleg semmit. Íg azt válaszoltam, hogy a vagyona és a címei nem érdekelnek, a személyét akarom sértetlenül, élve.
A tiszt bólintott és meghagyta hogy úgy lesz. Másnap reggel a császári hírmondók kihirdették az egész királyságban, hogy királyunk, a Rettenthetetlent áruláson kapták, de szeretett Császárunk az eddigi érdemeire tekintettel megkegyelmezett az életének és megfosztva rangjától, címeitől és vagyonától kaszton kívüliként, de életben hagyja.

Gyaloghintót küldettem a palota elé, az egyik hordár mellkasára pedig a letörölhető festékemmel felpingáltam az alábbi haikut, hogy ha beültetik, mutassák meg neki, hogy tudja kihez jön:

A test csak forma.
Lelked fénye ragyog, Hold
ezüst, Nap arany.